Kelták
A kelták mindenhol azonos módon éltek, de nem alkottak egységes népcsoportot. A nyugat-európai keltákról görög és latin források szólnak. A nyugat-európában élő törzseik latin neve gallus volt (innen a magyaros gall kifejezés). Északkelet-Franciaországban, a Rajna és a Felső-Duna mentén indult meg néppé formálódásuk. Onnan kezdtek lassan minden irányból terjeszkedni. Közép-Európa felé tartó útjuk egyik állomása Svájcban volt (a kelta, majd latin Helvetiában), sőt egy ottani faluról, La Tèneről nevezték el műveltségüket. A Kr. e. 4. század elején indultak a Rajna mentéről új hadaik, amelyek nemcsak a Kárpát-medencét, hanem a Balkán-félszigetet, a Fekete-tenger északi partjait, és Kis-Ázsiát is elérték. Kárpát-medencei hatalmuknak a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön a szarmaták, Erdélyben a dákok vetettek véget. Ahogy a szkíták kelettel kapcsolták össze hazánk területét, úgy a kelták nyugattal. Továbbépítették a nagy földvárakat, úthálózattal biztosították a kereskedelem és a katonaság mozgását. A kelták és a helyi őslakosság keveredése kitűnik a régészeti leletekből, temetkezési szokásokból, s ez tulajdonképpen változatos színezetet adott az egységes kelta műveltségnek. A Dunántúlon illír-pannon törzsekkel, az Alföldön a szkíta műveltséggel, Erdélyben a dák néppel keveredtek. Egyes törzseik, pl. a boiok és az eraviszkuszok a római uralom alatt is megőrizték önkormányzatukat, népi jellegzetességüket.
Az otthonok: a család együtt élt egy nagy kunyhóban, ami kőből, sövényfonadékból és vályogból készült, úgy, hogy a fakeretes építményt agyaggal borították (paticsfalú ház). Az eső ellen még egy réteg szalmát is felraktak. Az ennivalót agyagedényekben tárolták és tálalták. Ezek többsége kezdetleges volt, de akadtak szépen színezettek, vagy csillogó grafitmázzal bevontak is. A nyílt tűz fölött, vasüstben főztek. A kenyeret boltozatos kemencékben sütötték. A családtagok ruhát szőttek szövőszéken, földet műveltek, csontból készült tűket és fazekat készítettek.
Őrlés: a keltáknak köszönhetjük az őrlés tudományát: két malomkő közt lisztté őrölték a pörkölt gabonamagvakat, míg azelőtt két kövön dörzsölve morzsolgatták darává a gabonát.
Mezőgazdaság: a malommal gazdagabbá, változatosabbá vált az étrend. A legtöbb helyen különféle szemes terményeket, leginkább tönkölyt, búzát, árpát, rozst és kölest termeltek. Állattenyésztéssel is foglalkoztak, szarvasmarhát, sertést, juhot tartottak és nemesítettek. Vaddisznóra, őzre, szarvasra, őstulokra vadásztak.
Öltözködés: viseletüket egyrészt sírleletekből ismerjük, másrészt a római módra sírköveket állító törzsek domborműveiből. Ezeken néha ott látjuk az egész családot kifaragva. A népi jelleget elsősorban a nők őrizték meg, míg a római hadseregekbe sorolt katonáskodó férfiak római módra öltöztek. Az emberek a filmekből oly jól ismert skót-kockás anyag, a tartan eredeti változatát (nem feltétlenül szimmetrikus minta) viselték. A nők szintén ilyen mintázatú ruhában jártak, de ők (a sírleletek tanúsága szerint) a körmeiket is festették. A férfiak öltözetéhez szorosan hozzátartozott még a fegyverzet, ami általában egy lándzsából esetleg kardból, és egy pajzsból állt.
Kereskedelem: élénk kereskedelmet folytattak nemcsak a messze északkal, (főként a borostyán miatt), hanem a görög földdel is. Ezzel párhuzamosan a belső kereskedelem is kibontakozott az egész Európában szétszórt különböző kelta területek miatt. Mindez magával vonta a pénzverést.
A pénz: Magyarország területén az első pénzeket a kelták verték, ezüstből. Törzsi pénzverésük sokféle mintája először a görög drachmák rajzát követte, később a római hatalom erősödésével, a pénzt is olyan mintájúra verték.
Települések: a lakosság nagy része falvakban élt. Bizonyos vidékeken különálló tanyák nyomaira bukkantak a régészek, és bizonyos korszakokban tekintélyes erődítmények (földvárak) épültek, melyek a szárazföld sok pontján kiemelkednek a talajból. A vaskor társadalma falvakra épült. A népesség zöme parasztgazda, aki egész családjával együtt az általa megművelt föld közelében élt. Lehettek vezetőik, de a mindennapi élet megszervezésében fontos szerepet játszhattak a rokoni szálak. A kelta városok nagy része fennmaradt, tovább fejlődött a római uralom alatt is. Településeiknek kitűnő helyet választottak, útkereszteződéseknél és átkelőhelyeknél. A Duna mentén a leghíresebbek: Győr (Arrabona), Bécs (Vindobona), Óbuda (Aquincum), Belgrád (Singidunum). Nem utolsósorban a töménytelen faragott kő és tégla okozta, hogy a középkorban is ezekre a helyekre épültek az új városok, falvak.
A kelták ma: mára a kelta nyelvek veszélybe kerültek. A Brit-szigeteken az angol, Bretagne-ban pedig a francia veszélyezteti ezeket a nyelveket.
Breton: beszélők száma: 500,000 – 1,200,000
Hivatalos státusz: nincs
Európában beszélik: Bretagne (Franciaország)|
Ír: – Folyékonyan beszélők száma: 380 000|
Hivatalos státusz: Írország, Európai Unió
Európában beszélik: Írország, Egyesült Királyság
Manx: Az utolsó anyanyelvi beszélő 1974-ben hunyt el. Azóta a nyelvet "újraélesztették".
Anyanyelvi beszélők: 56
Második nyelvként: 1689 (2001)
Hivatalos státusz: Man-sziget (Egyesült Királyság)
Skót: – Beszélők száma:
Hivatalos státusz: Skócia
Európában beszélik: Egyesült Királyság
Walesi: – Beszélők száma: 750 000
Hivatalos státusz: Wales
Európában beszélik: Wales, Anglia
Forrás: Christiane Eulére: The Celts First Masters of Europe. New Horisons sorozat, Thames & Houdson 2004.London. ISBN 0 500 300348
|