Skócia őslakosai, a piktek matrilineáris leszármazási rendszert használtak – Alpin, a Skótok Királya nőül vette a pikt király lányát – fia, Kenneth MacAlpin 843 körül egyesítette a pikt és a skót népet, s gyakorlatilag innentől kezdve datálódik a skót klánokra jellemző patrilineáris rendszer kialakulása is. Ezt a legjobban a címerpajzsokon lehet nyomon követni.

A skót klánok meghatározása antropológiai, genealógiai szempontból azért is sajátságos, mivel túl azon, hogy a „nemzetség”-jelentésű klán a gael „clanna” (gyermekek) szóból ered, a kelta eredetű csoportoknál – vagyis jelen esetben a skótoknál – ez épp annyira jelöl vérségi, mint fiktív rokonságot, melynek látható attribútumai a tartan, a plant badge (planta geneta: szimbólumként használt növény), illetve nemes családok esetén a címerpajzs. E jelzések azonban szinte egytől egyig a Dress Act 1782-es visszavonása után nyerték el mai formájukat – az egyedüli kivételt kétségkívül a címerpajzsok jelentik.

A jelen formájában ismert klán-rendszer lényegében a 18-19. században született. Ezt persze némileg nehéz elfogadni, hiszen Skócia hagyományos területi felosztása – mely 1747-ig lényegében a közigazgatási rendszer alapja is volt –, valamint a különféle családnevek mind azt sugallják, hogy egy ősi, a kereszténység előtti időkre visszamutató szisztémával van dolgunk. Némileg egyszerűsítve a folyamatot, a klántársadalom a korábbi kelta törzsi társadalomból fejlődött ki. Mindegyik klánnak volt a saját főnöke, aki a földbirtok ura volt, és bérbe adta azt a földműveseknek a klánon belül.

A klán hagyományos értelmezésében tehát a klánfő (chief) a klán tagjainak apja. A skót heraldikában családfa kiindulópontja az üknagyapa, vagyis az eső generáció, melytől a klán magát származtatja. Az üknagyapa címerét változatlan formában mindig elsőszülött fia veszi át, és örökíti tovább a saját elsőszülött fiára. Az üknagyapa többi gyermekének címerpajzsai egymástól jól megkülönböztethetők: maga a rajz változatlan, de különféle színű szegélyekkel jelölik.

A harmadik generációnál már változik az elsőszülött testvéreinek pajzsa is, majd a negyedik és ötödik generációtól kezdve feltűnnek a pajzsokon az egyéb, rokonsági rendszerben elfoglalt helyet jelölő jegyek. Az egyetlen pajzs, ami sosem változik, a mindenkori chief-é, vagyis az elsőszülötteké egy, a klán alapítójáig visszavezethető vonalon. E címerpajzsokból tehát világosan kiolvasható, hogy a klán melyik generációjából melyik fiú kapott nemesi címet.

A klánon belüli rokoni kapcsolatokat szinte lehetetlen értelmezni, amikor abból a feltevésből indulunk ki, hogy a különféle színű kockás szövetek mindegyike egy-egy vérségi alapú rokoni csoportot jelöl. Még ha az egyszerűség kedvéért nem is vesszük figyelembe az egyes tartan-változatokat a klánokon belül, az akkor is szembetűnő, hogy olyanok is viselik, akik semmilyen vérségi kapcsolatban nem állnak a családdal – ők többnyire a klánfő hűbéresei, esetleg a háznép.

Amikor valamelyik fiú nősül, felesége – természetesen – megtartja a saját családnevét és a tartant, a közös gyermek azonban már minden szempontból a fiú rokoni csoportjához tartozik.

Az ország különböző területein található birtokok, a klán szétválása ilyen, vagy olyan okokból általában azt hozza magával, hogy az egymástól távol élő családok, bár egy név alatt, de különféle, az eredetihez képest módosított tartannal jelölik magukat. A szakirodalmak állásfoglalása nem egységes abban a tekintetben, hogy ezeket egy, avagy több különálló klánként kell kezelni.

A klánokra gyakorlatilag egységesen jellemző tendencia azonban nem az üknagyapa leszármazottainak különválása, hanem épp az ellenkezője, vagyis a nemzetség egy közös szállásterületen – birtokon – való letelepedése. Ez az egyik fő oka - ahogy már korábban is említettem -, hogy a ma ismert klán-rendszert több mint ezer évesnek tartják.